A HPV egy DNS vírus, az emberiség egyik leggyakoribb vírusfertőzésének okozója. A nők 70 %-a az élete során fertőződik HPV vírussal, de az esetek nagy részében nem derül fény a kontaminációra.

Első sorban nemi úton terjed, azonban a klasszikus nemi betegségekkel szemben - AIDS, Syphilis, Gonorrhoea, Hepatitis - az óvszer nem nyújt teljes védelmet ellene. A genitálékon és környező bőrén, nyálkahártyáin telepszik meg, fertőzi a sejteket. Intim (bőr) kontaktussal is átvihető. Jelenleg 150 típusát ismerjük. Alacsony, LR-low risk, közepes és magas HR-high risk típusokba soroljuk. A HPV orvosi jelentősége abban áll, hogy a magas kockázatú törzsek onkogén vírusok, azaz egyes daganatok kialakulásában szerepet játszanak. Itt fontos kiemelni, hogy a HPV fertőzés nem egyenlő a daganat kialakulásával, csak a kockázat emelkedik meg. Nem minden HPV fertőzött lesz rákos, de minden méhnyak rákos betegnek van HPV fertőzése is. Már 4 partner is szinte biztossá teszi a HPV-vel történő találkozást. Lehetünk tünetmentes hordozók, azaz át tudjuk adni a vírust másnak és lehetünk vírus által megbetegítettek, akiknél már onokológiai elváltozásokat okozhat a HPV. A klasszikus méhnyakrák mellett, gégerák, húgyhólyag rák, végbél, és szeméremtesti rosszindulatú daganatok kialakulásáért is felelős. Tehát a férfiakat is érinti a HPV fertőzés.

A HPV vírus jelenlétét a HPV tipizálással igazoljuk.

  • Magas kockázatú HR HPV típusok közül a 16, 18, 31, 33, 35, 39, 45, 51, 56, 58, 59, 66, 68
  • Alacsony kockázatú LR HPV típusok közül a 6,11
  • A kockázati típusba nem sorol NA HPV a 2, 3, 7, 10, 13, 26, 27, 28, 29, 30, 34, 40, 53, 54, 57, 61, 67, 70, 72, 73, 74, 81, 82, 83, 84, 85, 89, 90, 91 törzseket vizsgáljuk.

A vírus jelenlétének ismeretében a nőgyógyászati szűrővizsgálatokat gyakrabban végezzük, illetve kiterjesztet méhnyak szűrővizsgálatokat MEDSERV+, Liquid base cytológia, CINTEC plussz vizsgálatot végzünk. Javasoltuk gégészeti, urológiai és végbél, vastagbél szűrővizsgálatok elvégzését.

Az alacsony kockázatú 6 és 11 típus a genitális szemölcsök, Condyloma acuminatum kialakulásáért felelősek. Elhanyagolt esetben ezek is komoly fertőzéseket okozhatnak a garat, gége, hangszalag, húgyhólyag, végbél, vastagbél nyálkahártyáin.

A HPV fertőzésre speciális kezelés nem ismerünk. A látható szemölcsöket ecseteléssel vagy lézerrel távolítjuk el. Az immunrendszer erősítése segíti a szervezetünket a HPV mielőbbi legyőzésében. A legfontosabb a HPV elleni védőoltás beadása még a szexuális élet megkezdése előtt. A 13 éves korosztály lányai számárra ingyenes a HPV elleni vakcina. A HPV vakcina nem gyógyítja a HPV fertőzést, hanem megakadályozza a vírus szervezetbe jutását! A fentiek miatt a fiuknak is javasolt beadni, de lényegében bármelyik korosztály számára ajánlott.

Amennyiben a HPV valamilyen daganat megelőző vagy daganatos elváltozást okoz, az adott szakterület orvosainak feladata a megfelelő kezelés meghatározása. A nőgyógyászatban a méhnyak cytológiai vizsgálat és a HPV tipizálás segítségével igazolhatunk méhnyak rákmegelőző vagy rosszindulatú elváltozást. Korai állapotba lézeres kisműtétek, előrehaladott daganat esetén komplex műtéti és kemo-irradiációs terápiára van szükség.

Ezek is érdekelhetik